6066 Tiszaalpár, Alkotmány u. 14. Tel.: 76/789-963

Öt éve rendeztek először vőfély- és zenekar-találkozót Tiszaalpáron. Tóth István helyi vőfély akkoriban ismerte meg a párját, az első találkozót közösen szervezték. A szombaton megrendezett ötödik találkozó előtt összeházasodtak.

Akik szeretik a lakodalmas zenét és a rigmusokat, azok mind jegyet váltottak a vőfély- és zenekar-találkozóra. Persze nem csak a községből, a környező településekről, de más megyékből is érkeztek érdeklődők. Ebben az évben a határon túlról, Vajdaságból is érkeztek vőfélyek, ráadásul nem csak férfiak, hanem nők is. Most tizenhét vőfély, közülük három hölgy jött el. A vőfélyek között akadt, aki minden alkalommal itt volt, de új jelenkezők is vannak minden esztendőben.

– Az elmúlt évben vajdasági barátaink is meghívtak bennünket, amit mi viszonoztunk – meséli Tóth István, aki öt évvel ezelőtt szervezte az első találkozót Tiszaalpáron. Nem sokkal előtte ismerte meg a párját. Azóta minden évben közösen vágnak bele a szervezésbe. Az elmúlt héten ők is egybekeltek.

– Öt éve vagyunk együtt a párommal, Baranyi Anitával. Az elmúlt héten február 11-én kötöttünk házasságot. Vőfély nem volt, vagyis volt, én a vőlegény, de nem akartunk lakodalmat csapni. Ez a mostani találkozó helyettesíti a lakodalmunkat. A vőfély kollégáim között elterjedt, hogy össze akarunk házasodni, így készültek erre a napra. Nem csak ajándékokkal, de különböző rigmusokkal és játékkal leptek meg bennünket. Kevés ifjú pár mondhatja el magáról azt, hogy három zenekar játszik a lakodalmán. Bár ez a mostani találkozó nem igazi lakodalom, de mi úgy vesszük. A kiskunhalasi Hangulat, a csongrádi Spontán band, valamint Zákányszékről a Harmónia zenekar húzta a talpalávalót.

Januskó Csanád tizenöt éves, Bácskatopolyáról érkezett a találkozóra. – Ötéves koromban egy tortabeköszöntővel kezdtem ezt a szakmát. Apukám, aki szintén vőfély, egy csokival csalt el a lakodalomba. Nagyon megtetszett, itt ragadtam. Érdekesek a versek, sok bennük a rím, így gyorsan meg lehet tanulni. A mi környékünkön nincs olyan lakodalom, ahol nem kérik a vőfélyt. 

Kismamaként is vőfélykedett

A kecskeméti Csíkosné Répás Karolina az elmúlt év novemberében adott életet harmadik fiú gyermekének. A terhesség ideje alatt is folyamatosan járt lakodalmakba, egészen szeptemberig. – Mindenkinek meglepetés volt, amikor megjelentem a lakodalomban, mert előtte a terhességemről nem szóltam, de jól fogadták. Mivel a lakodalmakban szinte mindig volt kismama, ők különösen örültek annak, hogy én is áldott állapotban voltam. A munkámat ugyan úgy elvégeztem. A terhesség ideje alatt több mint tíz lakodalomban láttam el a vőfélyi teendőket. Karolina férje a kecskeméti Hangulat zenekar billentyűse, de fúvós hangszereken is játszik, sőt dobolni is tud. 1989 óta van együtt a zenekar, és csak kevés változás történt a tagok között. A vőfélynő két nagyobbik fia zongorázik. Abban reménykedik, hogy ők is átveszik majd a lakodalmas zenét, és idővel együtt tudja majd a család a násznépet szórakoztatni.